"A test nem gyógyul a lélek nélkül!" /Szókratész/
"Minden megvan BENNED, amire szükséged van!"
Németh Tímea
család- és rendszerállító (DGfS), pár- és családkonzulens, párkapcsolati tanácsadó, mentálhigiénés szakember, gyászkísérő, meseelemző
Az önismeret útját már jómagam is több mint két évtizede járom. Boldog családban élek, férjemmel és 3 gyermekünkkel, de nekem sem volt mindig ilyen felhőtlen az életem.
Eredeti végzettségemet tekintve német nemzetiségi nyelvtanár vagyok, de saját veszteségem – 20 éves voltam, mikor Édesapám 50 évesen rákban meghalt – végül a segítői pályára sodort.
Először a kineziológusi tanúsítványomat kaptam kézhez, majd hosszú tanulás és gyakorlat után – egy közel 4 éves képzés keretében – a DGfS® (Deutsche Gesellschaft für Systemaufstellungen) által minősített család- és rendszerállítói, nemzetközi szakvizsgát tettem le. Izgalmas és göröngyös út vezetett addig, amíg 9 évvel ezelőtt megtartottam az első csoportos családállításomat, de megérte a fáradozás. Majd gyásztanácsadó, gyászcsoportvezető, párkapcsolati tanácsadó, mediátor, ezután pre- és perinatális támasznyújtó lettem.
Újabb mérföldkő volt számomra, a további két diplomám megszerzése. A családkonzulens/családterapeuta szakirányú továbbképzési szakon pár- és családkonzulens, illetve a mentálhigiénés szakember minősítés. Meseelemzőként – és képződő meseterapeutaként- pedig a hős útrakelését támogatom, hogy szembe tudjon nézni a rá váró akadályokkal, és meg tudjon küzdeni a „sárkányaival”.
Bízom benne, hogy Neked is tudok segíteni, ha megkeresel.
Milyen módszerekkel dolgozom?
Mindannyian családi rendszerünk részei vagyunk, sorsunk összefonódik családtagjaink sorsával. Ha valakit a rendszerben nem tiszteltek, kizártak, elfelejtettek, valamilyen módon “rossz sorsa volt”, vagy bűnt követett el, az utána következő családtagok tudattalanul átvehetik érzéseit, viselkedését, sorsát, vagy éppenséggel megismétlik a múltban történteket.
A rendszerszemléletű konzultáció során az egyén/a pár/a család interperszonális kapcsolatainak megfigyelésén keresztül keresünk megoldást a nehézségekre, problémákra, konfliktusokra, krízisekre. Ha átlátjuk a RENDszert, könnyebb lehet a megértés, az elfogadás, és ezáltal a változtatás, változás, fejlődés.
A környezetet, a mögöttes hátteret is figyelembe vesszük, hiszen az egész több, mint a részek összessége.
Milyen problémákkal fordulhatsz hozzám?
- megrekedt élethelyzetek, életvezetési kérdések
- önbizalomhiány, önértékelési gondok
- önismeret, személyes fejlődés
- párkapcsolati problémák, társ nélküliség
- hűtlenség, megcsalás, bizalmatlanság
- krízishelyzetek (különösen életciklusváltás során)
- konfliktuskezelések, kommunikációs nehézségek
- várandósság, meddőség
- szülő-gyermek kapcsolat
- gyászfeldolgozás, egyéb veszteségek
Márton Attila
Habár az érdeklődés a természetgyógyászat iránt régóta megvolt bennem, a tanulmányaimat ezen a téren csak 2018-ban kezdtem el. A bogarat a fülemben egy védikus asztrológus ültette el, aki szerint a „képletemben benne van a gyógyítás”, érdemes lenne foglalkoznom vele. Ezen először nagyon meglepődtem, hiszen gyógyítani orvos tud, én pedig sosem készültem doktornak. Aztán feltettem magamnak a kérdést, hogy a természetgyógyászatnak van-e olyan ága, amit szívesen csinálnék.
Mivel az akupunktúra már régóta érdekelt, úgy döntöttem, hogy ebben az irányban indulok el. Találtam egy kiváló oktatót, aki természetgyógyászat és egészségügyi ismeretek mellett fülakupunktúrát is oktatott. Egy hónap múlva már ott ültem az első előadáson, és 2019-ben az Állami Egészségügyi Ellátó Központban sikeres szakvizsgát tettem, mint fülakupunktúrás addiktológus.
Az eredeti végzettségem programozó matematikus, az egyetemi tanulmányaim után rögtön dolgozni is kezdtem a szakmámban. A munkámból adódó sok ülés – kevés mozgás – helytelen testtartás életmód csak rontott a gyermekkorban kialakult rossz tartásomon, az idők során engem is utolért a „civilizációs átok”, fájni kezdett a derekam, a hátam és a nyakam. Sokféle módszert próbáltam ki, amivel javíthatok a gerincem állapotán, és enyhíthetek a fájdalmakon. Jógáztam, voltam masszőrnél, gyógytornán, csontkovácsnál, sőt, hagyományos kínai orvosnál is, aki akupunktúrával és gyógyteával hozta rendbe a derekamat. Bár mindegyik segített, leginkább az SI-terápia tetszett meg. Egyszerű, hatékony, fájdalommentes módszer, gyakorlatilag bárkinél alkalmazható, és tapasztalatból tudom, hogy már egy kezelés is sokat tud segíteni. Ezért döntöttem úgy, hogy megtanulom én is, hogy segíteni tudjak a sorstársaimnak.
Milyen módszerekkel dolgozom?
Milyen problémákkal fordulhatsz hozzám?
- Deréktáji panaszok – becsípődés, lumbágó, lábba sugárzó zsibbadás vagy fájdalom
- Szenvedélybetegségek, függőségek – kiegészítő kezelésként!
- Alvászavarok, álmatlanság – amennyiben a stressz a problémák kiváltó oka
- Stressz – stresszoldás, feszültségcsökkentés
- Allergia – kiegészítő kezelésként