Mindannyian tudjuk, hogy családunk erősen hat életünkre. Tagjait közös lélek mozgatja, s még az igen távoli családtagok sorsa közt is szoros kapcsolat van. Sok terhünket mi magunk vettünk magunkra, ám egy másik részét a család egyes tagjai iránti hűségből hordozzuk. Mindezt anélkül, hogy sejtenénk.
A családállítás ezen a megfigyelésen alapul és kidolgozása Bert Hellinger – korunk egyik legkiemelkedőbb pszichoterapeutája – nevéhez fűződik.
Ez a felállás a módszernek egy olyan speciális formája, amikor csak TE és az állításvezető van jelen. Így is fel tudjuk térképezni a blokkokat, elakadásokat.
A képviselők helyett itt bábukkal jelenítjük meg az alaphelyzetet. Ebben a formációban maga a kliens (vagyis Te) is aktívan részt veszel. A felállított bábuk minden aspektusából megszemlélheted, átérezheted a történetet.
Bepillantást nyerhetsz a valóság olyan mély rétegébe, amely a hétköznapokban felfedhetetlen. Ha megengeded magadnak a Lélek valóságára való rátekintést, akkor a fejlődés, gyógyulás sem marad el.
„Csak akkor tudjuk meg kik vagyunk, ha kiderítjük honnan jöttünk.”
/ Nora Roberts /
Szolgáltatásaim nem minősülnek orvosi tevékenységnek és semmilyen esetben sem helyettesítik a pszichoterápiás és/vagy orvosi kezelést.
család- és rendszerállító, pár- és családkonzulens, párkapcsolati tanácsadó, mentálhigiénés szakember, meseterapeuta