A csoport “gyógyító” hatással volt rám abból a szempontból, hogy meghallgattak, bizalommal voltak irántam. Sokszor kaptam jó tanácsot a gyerekeim nevelésével kapcsolatban, ami hasznos is volt. Meg szeretne felelni az ember a közösségnek és a csoportvezetőnek, akik segíteni akarnak neki. Ha nem is szerettem volna elfogadni azt, ami a csoportülések alatt és után végbement rajtam, mégis tettem lépéseket tudat alatt vagy tudatosan, mert hatott rám a csoport, illetve a feladatok.

Szerintem érdemes volt elmenni a gyászcsoportba, bár az én gyászom már elég régi keletű, mégis benne ragadtam ebben a “zárt” helyzetben. Konkrét hatása a csoportnak például: többször is előfordult november óta, hogy egy csoport emberrel (4-5 fő) együtt beszélgettem. Azelőtt inkább a háttérben maradtam, mint megfigyelő.

A fő kérdés, hogy sikerült-e Zolit, a férjemet elengednem. Azt gondolom, hogy jó úton vagyok, tudok róla beszélni a gyerekeimmel, rokonokkal. Nem mondom, hogy minden nap, de sokszor. A gyerekeknek tényleg fontos, hogy ismerjék az apukájukat. Régi videó felvételeket már beadtam egy fotóshoz, mert fénykép alapján ismerik őt, de szeretném, ha a hangját, a mozdulatait és a nevetését is ismernék. Felvételről maguk elé tudják képzelni, hogy milyen lehetett valójában. Fontos, hogy beszéljünk Róla, ne legyen tabu. Belátom, hogy ezt eddig rosszul tettem.

Eleinte furcsa volt, hogy az érzelmeimről kell beszéljek számomra ismeretlen emberek előtt, de minden egyes alkalommal többet tudtunk meg egymásról, problémáinkról. Meghallgattuk egymást és egyfajta bizalom alakult ki köztünk. Sorstársi bizalom. Megtartó volt. Mindig érdekelt, hogy mi lesz a következő alkalommal, milyen feladatok, ezek hogyan hatnak rám és persze a többiekre. Járok csoportba, ha a táncházat majdnem állandó tagjaival annak vesszük, de ott általában a tánc a lényeg, nem a beszéd, ezért furcsa volt nekem a gyászcsoport, mert itt beszélgettünk. Gyerekeimnek azt mondtam, hogy személyiségfejlesztő csoportba járok és szerintem ez bizonyos szempontból igaz is rá.

Nem bántam meg, hogy eljöttem. Tanulságos volt és hasznos. Szerintem nyitottabb lettem. Merészebb. Itthon is jobb lett a kapcsolatom a gyerekeimmel, a rokonokkal. Sok dolgot megértettem Zolival kapcsolatban, hogy miért nem engedtem még el. Nem tudtam róla beszélni, nem mertem és végül már nem is akartam. Úgy érzem, hogy Zoli szüleivel is kezdem megtalálni a közös hangot.

És végül jó olyan emberekkel beszélgetni, akik hozzám hasonlóan közeli hozzátartozójukat veszítették el. Láthatóan jobban vannak a csoporttársak is, ők is jó irányba fejlődtek, ami rám is jó hatással van, reményt ad.

Köszönöm szépen, hogy részt vehettem az első gyászcsoportodban Timi!

Ajánlani fogom másnak is!