Kedves Timi!

Hálás köszönetem a sok támogatásért, törődésért, amit tőled kaptam, kaptunk a gyászcsoport foglalkozásain.

Az én gyászom akkor volt a legmélyebb, amikor csatlakoztam a csoporthoz, hiszen édesanyámat a csoport indulása előtt pár héttel veszítettem el.

Nagy igazság, hogy minél jobban szeretünk valakit, annál jobban fáj az elvesztése. Én édesanyámmal nagyon közeli, szeretetteljes kapcsolatban voltam, ezért kétségbeesetten kezdtem keresni valami kapaszkodót. Bár a családom szeretete és támogatása vett körül, éreztem, hogy külső segítség kell – így találtam a csoportra. Úgy gondoltam, hogy idegenekkel, akiknek hasonló fájdalmuk van könnyebben menne a gyászfeldolgozás. A feladatok sokszor nehéznek tűntek elsőre, de a “gyógyuláshoz” érdemes volt bevállalni, mert ami nehéz volt, az segített a legtöbbet. Ezek a feladatok segítettek szembenéznünk azokkal a félelmekkel, mindennapi helyzetekkel, amikkel előbb-utóbb úgyis szembekerül az ember. Ilyen volt a fényképek nézegetése, levélírás, naplóvezetés – amik nekem borzasztóan nehezek voltak, de a legtöbbet segítettek.

Nehéz és borzasztó időszak… Persze, még én sem vagyok túl rajta, a gyászfeldolgozás munkája folytatódik. De ahhoz, hogy visszanyerjem a lelki békémet sok segítséget kaptam a csoporttól és Timi támogatása, vezetése olyan iránytűt adott a kezembe, amivel biztos, hogy meg fogom találni az utamat a boldog, tartalmas élethez.

Hálás köszönettel: