S. Györgyi
A Családállítás számomra nagyon különleges élmény volt, ezúton is köszönöm, hogy átélhettem, részese lehettem. A probléma, ami miatt mentem, úgy érzem, “megoldódott bennem”. Legalábbis könnyebb a lelkemnek ez a téma. Maga a Családállítás egy fantasztikus élmény volt, mint ahogyan azt már írtam, úgy tervezem, hogy rendszeresen járok majd további állításokra. Ha nem is állítóként, de […]
K. Henrietta
Kedves Érdeklődő! Az biztos, hogy nem véletlen olvasod soraimat, merthogy véletlenek márpedig nincsenek! Először is köszönetet szeretnék mondani Timinek, aki sok mindenben segített már nekem és családtagjaimnak. A családállítás megváltoztatta az életünket, hiszen olyan kapukat tud megnyitni, ami a jobb élet felé vezérel, és olyan kapukat zár be, amin nekünk már nem kell belépni … […]
Radnóti Rita
Kedves Timi! Szeretném megköszönni mindazt amit a családállítással adtál nekem! A családállítás fogalmával pár héttel az esemény előtt találkoztam először. Abban a pár hétben viszont egyfolytában visszatérő üzenetként jött elém a családállítás téma mindenhonnan. Egy kedves kolléganőm profilján fedeztem fel Timi eseményét, rögtön írtam is neki és azonnal tudtam, hogy mennem kell. A megérzéseim soha […]
Dóri
Első családállításomra Timihez mentem. Rögtön állítottam is. Ennek az volt az oka, hogy szinte rögtön biztos voltam benne, hogy szeretném ezt kipróbálni. Hogy miért, magam sem tudom igazán, mert – bár korábban hallottam már a módszerről – szkeptikus is voltam, és nem én kerestem a lehetőséget, hanem – mondjuk úgy- a lehetőség talált meg engem. […]
Sz. Rita
Egyéni családállítás- személyesen, ahol csak Te vagy a Vezető és a Bábuk.Számomra a családállításnak ez a fajtája sokkal komolyabb koncentrálást igényelt, mint a csoportos családállítás.Itt ugyanis nemcsak a saját szerepemben voltam, hanem a többi felállított családtag szerepébe is bele kellett „bújnom”. Ugyan úgy, ahogy a vezetőnek is.A családállítással –mindegy, hogy csoportos, vagy egyéni- egy olyan […]
B. Mónika
A családállítás gondolata évek óta dolgozott bennem, de félelem volt bennem, hogy mi fog ott történni, és előre vagy hátra fog vinni a problémáimhoz. Mielőtt elmentem volna, minden szakirodalmat megnéztem, minden cikket elolvastam a neten. De felesleges volt, olyan tapasztalatokat, érzéseket éltem át, amelyet egy szakirodalom sem tud hitelesen megfogalmazni. Valami csoda történt! Segítőként és […]
Szilágyi Rita
Kedves Timi, most végre van időm, hogy szavakba öntsem amit nekem a családállítás illetve a módszer által Te adtál! Ösztönösen megérzem kiben bízhatok és úgy mentem Hozzád hogy előre eldöntöttem, TE vagy az a személy akinél, rendbe szeretném szedni az életemet és az emberek, leginkább családom iránt érzett mély érzelmeket. Még most is könnybe lábad […]
Kovács-Pajor Michaela
Németh Tímeához édesanyámmal kapcsolatos problémáim miatt mentem családállításra. Sok egyéb eszközzel próbálkoztam előtte (például kineziológiával), de úgy éreztem a kettőnk közötti kapcsolatunk változtatására a családállítás a legjobb módszer. Két csoportos családállításon vettem részt Timinél, ahol hatékonyan sikerült foglalkoznunk a problémámmal. Az azóta eltelt több mint fél év óta látványos változáson ment keresztül a kapcsolatom édesanyámmal. […]
Budai Borbála
Kedves Olvasó! Tavaly (2015) novemberben egy családi bulin “találkoztam” elsőnek Timivel. Az unokatestvérem volt nála, és bár nem mesélhette el konkrétan, mi történt vele a családállításon, kicsit beszélgettünk róla és mind tudtuk, akik hallgattuk, hogy mekkora hatással volt rá. Ő egy cinikus, reál beállítottságú, imádni való nő, és mégis annyira hitt abban, amiről mesélt, jó […]
Kuczora Gabriella
Kedves Timi! Hálás köszönetem a sok támogatásért, törődésért, amit tőled kaptam, kaptunk a gyászcsoport foglalkozásain. Az én gyászom akkor volt a legmélyebb, amikor csatlakoztam a csoporthoz, hiszen édesanyámat a csoport indulása előtt pár héttel veszítettem el. Nagy igazság, hogy minél jobban szeretünk valakit, annál jobban fáj az elvesztése. Én édesanyámmal nagyon közeli, szeretetteljes kapcsolatban voltam, […]