Benkovics Réka

Ez a három hónapos folyamat számomra önismeretet, jó hangulatot, klassz emberek társaságában való értékes időtöltést jelentett. Azoknak ajánlanám, akik közelebb szeretnének kerülni magukhoz, illetve páros részvétel esetén a másik félhez is.

Benkovics Gábor

Ez a három hónapos folyamat számomra -az alkalmankénti 3 órás elcsendesedés mellett- egyetlen belső problémára való mélyebb és mélyebb rátekintést nyújtott, alkalomról-alkalomra. Mindenkinek ajánlom.

V. Krisztina

A meseterápiás foglalkozások elgondolkodtattak. Lehetőséget adtak arra, hogy más szemszögből lássam magam. Számomra az olykor felbukkanó nehéz érzések megélését, kibírását is jelentették, ezért is ajánlanám másoknak, mert ilyen jellegű dolgokra is rávilágítanak.

H. Bea

A meseterápiás folyamat magam jobb megismerését, -ahogy a többiek látnak engem az alkotásaimon keresztül- párkapcsolati és önismereti fejlődést is nyújtott.

Miki

Nem hittem volna, hogy a mesék- amikről jómagam azt gondoltam, hogy gyerekeknek valók- ennyire tudnak hatni egy felnőttre. Számomra elsősorban önismeretet nyújtott, egyszer mindenkinek részt kellene vennie egy ilyen foglalkozáson.

Kriszti

Az önismereti meseterápiás foglalkozás számomra nagyon sok felismerést hozott. Hétről hétre egyre jobban láttam önmagamat az alkotásokon és a csoporttársaim visszajelzésein keresztül.

Barbi

A meseterápiás foglalkozás számomra több mindent nyújtott: pl. a nőiességemben elinduló fejlődést, a komfortzónámból való elmozdulást, biztonságot a társaim körében, ahol nyugodtan lehettem az, aki elindult egy úton. Annak is ajánlom ezt az önismereti utat, aki „nem jó” rajzoló, alkotó, mert nagyon sokat ad, ha valaki másfajta alkotásban fejezheti ki magát nem csak pl. egy […]

K. Kitti

Az ötalkalmas meseterápiás foglalkozás során egy önismereti utazást jártam be, ahol rengeteg felismerést, tapasztalást kaptam. A társaság is jó volt, igazi csapattá váltunk, barátságok is születtek.