Valahogy az egész életünk a kincskeresésről szól. Szinte gyermekkorunktól kezdve mindig keresünk valamit, a nagybetűs BOLDOSÁGOT. Tudást, elismerést, sikert, szerelmet, párkapcsolatot, pénzt, gazdagságot, nyugalmat, stb., kinek miben van híja.
A mesék is így kezdődnek, hogy valakinek valami „hiányzik” az életéből és azt jó lenne megtalálni, vagy a jelenlévő konfliktust megoldani. Ezért is kel útra a hős, hogy megszerezze, visszahozza, megoldja. A főszereplő már kész arra, hogy szembenézzen a rá váró feladattal, megküzdjön a hétfejű sárkánnyal, vagyis saját belső démonaival.
A meseterápia abból a felismerésből indul ki, hogy az emberi lélekben felmerülő konfliktusok- pl. felnőttkori krízisek: szülőkről való leválás, párválasztási dilemmák stb. és ezek megoldási módjai szimbolikus formában megtalálhatók a mesékben.
„A szimbólum összekötő szerepet játszik a tudattalan és a tudatos psziché között…. az ismeretlenhez fűződő szorongásainkat, félelmeinket képpé formálja, s ezáltal megfoghatóvá, feldolgozhatóvá, a tudatba integrálhatóvá teszi.” /dr. Antalfai Márta/
A meséknek egyetemes üzenete van, ugyanakkor személyes „tanácsokkal” is ellátnak bennünket.
A Kincskereső Meseterápiás Módszert dr. Antalfai Márta – több évtizedes pszichoterápiás és egyetemi oktatói tapasztalataira építve – jungi analitikus szemléletben dolgozta ki.
A módszer felépítése konkrét útmutatást nyújt ahhoz, hogy saját fejlődési állomásainkat végigjárjuk, és felismerjük azt, hogy melyik életszakaszunkban hol akadtunk el, s az adott mese segítségével – akár utólag is – felfedezhessük belső értékeinket, rálelhessünk feltáratlan kincseinkre.
A mélylélektani elemzés – a mesék szimbolikus alakjaiban – a saját belső működésmódunkat láttatja meg. Felszínre kerülnek pozitív és negatív érzelmeink (félelem, harag, szorongás, düh, irigység, bátorság, szeretet, stb.) Világossá válhatnak számunkra, az – akár generációkon átívelő – ismétlődő kapcsolódási nehézségek vagy megoldatlan konfliktusok, komplexusok, s adott a lehetőség arra, hogy a mesék feldolgozásával – a küzdelem és a próbák kiállása során – meginduljon a változás, a fejlődés, a gyógyulás.
Ehhez elengedhetetlen, a személyiség kiegyensúlyozása, harmonikus működése, melyet analitikus megközelítéssel, a tudatos és tudattalan lelki terület közötti „hídépítéssel” érünk el.
A meseterápiás munka része az alkotás is, mely során különböző művészetterápiás technikákat alkalmazunk (rajzolás, agyagozás, kollázs, montázs).
Egyéni és csoportos (egynapos, vagy több alkalmas) meseterápiára is van lehetőség.
család- és rendszerállító, pár- és családkonzulens, párkapcsolati tanácsadó, mentálhigiénés szakember, meseterapeuta