A Családállítás számomra nagyon különleges élmény volt, ezúton is köszönöm, hogy átélhettem, részese lehettem. A probléma, ami miatt mentem, úgy érzem, “megoldódott bennem”. Legalábbis könnyebb a lelkemnek ez a téma. Maga a Családállítás egy fantasztikus élmény volt, mint ahogyan azt már írtam, úgy tervezem, hogy rendszeresen járok majd további állításokra. Ha nem is állítóként, de segítőként mindenféleképpen. Szuper volt a társaság, Timi pedig kiváló Vezető és házigazda is volt. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nekem segített és egy hihetetlen megtapasztalást is nyújtott.
S. Györgyi
Kedves Érdeklődő!
Az biztos, hogy nem véletlen olvasod soraimat, merthogy véletlenek márpedig nincsenek!
Először is köszönetet szeretnék mondani Timinek, aki sok mindenben segített már nekem és családtagjaimnak. A családállítás megváltoztatta az életünket, hiszen olyan kapukat tud megnyitni, ami a jobb élet felé vezérel, és olyan kapukat zár be, amin nekünk már nem kell belépni …
Ha elakadtál az életed bármely területén, merj bátran segítséget kérni, tedd meg életed egyik legmeghatározóbb lépesét és keresd meg Timit!
Sok sikert kívánok neked Timi!
K. Henrietta
Kedves Timi!
Szeretném megköszönni mindazt amit a családállítással adtál nekem!
A családállítás fogalmával pár héttel az esemény előtt találkoztam először. Abban a pár hétben viszont egyfolytában visszatérő üzenetként jött elém a családállítás téma mindenhonnan. Egy kedves kolléganőm profilján fedeztem fel Timi eseményét, rögtön írtam is neki és azonnal tudtam, hogy mennem kell. A megérzéseim soha sem csalnak. Csoportos állításra jelentkeztem, személyekkel és én voltam az állító. Ekkor még nem tudtam, hogy mennyire bátor vagyok…
A családállítás teljesen megváltoztatta az életemet. Nagy döntés előtt álltam, óriási karrieremet terveztem otthagyni és egy kis szigetre költözni. Ehhez a múltból rá kellett hogy jöjjek néhány dologra és el kellett engednem, lezárnom. Timi és a szuper csoport mindezekben segített. Soha nem felejtem el a csoporttagokat és hogy mik szabadultak fel bennem, hogy milyen nehéz pillanatokat éltünk ott át és hogy utána hogyan dolgoztam fel mindent amire rádöbbentettél Timi!
Az életem teljesen megváltozott, nagyon boldog vagyok és még vissza fogok jönni hozzád, mert maradt még lezárandó ügyem a múltban. Sokkal bölcsebb lettem és sokkal megértőbb, elfogadóbb.
Mindenki aki elakadt az élete útján és segítségre van szükségre bármely területen, legyen bátor és menjen el családállításra. Minden embernek legalább egyszer kötelezővé tenném, hiszen mindannyian rengeteg dolgot hordozunk magunkkal amik elfogadásával megváltozik az életünk.
Köszönöm szépen neked Timi és a csoportnak is, fantasztikus emberek vagytok!
Radnóti Rita
Első családállításomra Timihez mentem. Rögtön állítottam is.
Ennek az volt az oka, hogy szinte rögtön biztos voltam benne, hogy szeretném ezt kipróbálni. Hogy miért, magam sem tudom igazán, mert – bár korábban hallottam már a módszerről – szkeptikus is voltam, és nem én kerestem a lehetőséget, hanem – mondjuk úgy- a lehetőség talált meg engem. Hogy hogyan, az mindegy is, de felülkerekedett bennem az “ez nem lehet véletlen” érzés, és úgy gondoltam, akkor teret engedek neki. Nem bántam meg.
Annak ellenére, hogy bizonyos szempontból még mindig szkeptikus vagyok pár dologgal, ami magával a családállítás elméletével kapcsolatos, tényleg egy nagyon különleges élményt éltem át. Hogy pontosan mi az, ami működik, hogy placebó-e, nem tudom. De bevallom, nem is érdekel. Valami működik. Csak tegyük fel, hogy mást nem is, de biztosan ad egy olyan élményt, ami igenis hatással van az emberre, és ami – ha akarod, ha nem – eszedbe fog jutni újra és újra. Persze pozitív értelemben.
Azt nem tudom elképzelni, hogy valaki úgy távozzon egy családállításról, hogy itt semmi sem történt… Jelenleg körülbelül két hét telt el az én családállításom óta, és azt érzem, hogy sikerült kibillentenie egy számomra borzasztó kényelmetlen, szorongós lelkiállapotból. Persze nem varázsütésre, és ebben nekem is volt munkám, hogy elmozduljon ez az állapot, de azóta mintha valami oldást adott volna. Most tényleg kicsit erősebbnek érzem magam és kevesebbet szorongok. Sőt. Nem szorongok!
A családállítás után véghezvittem egy olyan kisebb dolgot, amitől rendesen féltem előtte, és ez egy láncreakciót indított el bennem. Erre értettem, hogy igen, kellett nekem is tennem saját magamért, azt az első lépést a családállítás után sem volt könnyű megtenni, de ezzel úgy éreztem, hogy egy nagy követ sikerült legörgetnem magamról. Sokkal felszabadultabb vagyok, és elkezdtem tervezni. A korábban szorongással lekötött energiáimat most valós cselekvésbe tudom átvezetni, és ez lassanként egyre több pozitív dolgot hoz az életembe. Még mindig tisztán érzem, hogy nagyon sok múlik rajtam, sőt igazából csak rajtam múlik. És azt is látom, hogy ez egy hosszú folyamat még, hogy megfelelően ki tudjam zárni a szorongásra okod adó tényezőket a fejemből, de nagyon jó érzés végre érezni, hogy képes vagyok nagy levegőt is venni!
Dóri
Egyéni családállítás- személyesen, ahol csak Te vagy a Vezető és a Bábuk.
Számomra a családállításnak ez a fajtája sokkal komolyabb koncentrálást igényelt, mint a csoportos családállítás.
Itt ugyanis nemcsak a saját szerepemben voltam, hanem a többi felállított családtag szerepébe is bele kellett „bújnom”. Ugyan úgy, ahogy a vezetőnek is.
A családállítással –mindegy, hogy csoportos, vagy egyéni- egy olyan folyamatot indítunk el, aminek minden hozzátartozó, – akit behívunk a mezőbe- közvetve vagy közvetlenül érzi/érezni fogja a pozitív hatását…
Szívvel kell érezni és nem ésszel gondolkodni. Nem könnyű feladat, hiszen általában mindent az eszünkkel próbálunk végrehajtani, mondván úgy talán nem ér minket csalódás.
Az teljesen egyéni, hogy kinek mennyi alkalom után sikerül letenni a batyuját. Valakinek már egy alkalom is hatalmas jelentőséggel bír, mint nekem. Megoldottam/megoldottunk olyan problémákat, amikre nem is hittem volna, hogy lesz valaha megoldás. Megértettem magamat és a hozzátartozóimat. Megbékéltem.
Ennek a fajtának az az előnye, hogy rövidebb és bensőségesebb, hiszen csak velem foglalkoznak. Ha valaki nehezen nyílik meg mások előtt, vagy nem tud egy egész napot erre szánni, akkor az Ő számára ez egy remek megoldás lehet.
Nekem személy szerint mindkét fajta és mindkét alkalom nagyon sokat adott. Útmutatóul szolgál az életemben, ha netán ismét készülnék elkövetni valami hibát 🙂 .
Nagy-nagy köszönettel tartozom a kedves Timinek, aki a segítségemre volt.
Boldog vagyok hogy Rátaláltam 🙂 !
Sz. Rita
A családállítás gondolata évek óta dolgozott bennem, de félelem volt bennem, hogy mi fog ott történni, és előre vagy hátra fog vinni a problémáimhoz. Mielőtt elmentem volna, minden szakirodalmat megnéztem, minden cikket elolvastam a neten. De felesleges volt, olyan tapasztalatokat, érzéseket éltem át, amelyet egy szakirodalom sem tud hitelesen megfogalmazni. Valami csoda történt! Segítőként és állítóként is érdemes kipróbálni a családállítást, új tapasztalatokat szerezhet magáról az ember és kiszélesíti az érzelmi világunkat.
Nagyon tetszik ez a módszer, szívből ajánlom mindenkinek, csodálatos élmény hogy látjuk különböző kapcsolatok hogyan viszonyulnak egymáshoz, az érzések előjönnek és különböző hatásokat váltanak ki mind állítóra, mind képviselőre egyaránt. Nagyon érdekes tapasztalat látni,hogy hogyan alakul ki egy család…Mindezt Neked köszönhetem Timi és boldog vagyok hogy Nálad tapasztaltam meg ezt a csodát” Amit állítás után magammal vittem az a tisztelet, hogy tiszteljük és elfogadjuk egymást, és ami nem a miénk, azt nyugodtan visszaadhatjuk a gazdájának, cipelje ő a saját hátizsákjában.